Babamesék – Állatok a tanyán
Babamesék – Állatok és kölykeik
Babamesék – Vadon élő állatok
Betlehem – Kreatív dioráma saját kezűleg
Az adventi készülődés melegséget, szeretetet, örömet adó időszak. Kedves időtöltés az ajándékkészítés saját kezűleg. A gyerekek a család számára Betlehemet készíthetnek: kivágni, hajtogatni, ragasztani kell. A mellékelt lapokon 41 szép, színes rajz található. Mária, József, a kis Jézus, angyal, a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár, pásztorok, állatok: szamár, tehén, bárányok, pajta, jászol, pálmafák — mind várják, hogy életre keltse valaki őket. A tábla belseje rejti a csodálatos helyszín hátterét. A pajtát és a jászolt hajtogatás után rögzíteni kell, a térben a gyermek saját elképzelése szerint helyezheti el, mozgathatja az alakokat! Ezzel Jézus születésének történetét el is lehet játszani. Kedves meglepetés lehet a családnak, nagyszülőknek, barátoknak! Ráadásul néhány szép díszt is kínálunk a karácsonyfára!
Fejleszti a kreativitást, kézügyességet, térlátást, a három dimenzióban való tájékozódást; a történet eljátszása a kommunikációs készséget, a szókincs, a fantázia gyarapodását, a magabiztos fellépést, a gyermek értelmi, érzelmi fejlődését segíti.
Vágd és ragaszd!
Kiadó: Budakönyvek Kiadó Kft.
Illusztrációk: Tényi Katalin
Kötés: kartonált
Méret: 200x280
Oldalak száma: 16
Családi tudástár
Az ember és világa a kezdetektől a 19. századig
A páratlan, módszerében új kézikönyv a történelem, a művészetek, a tudomány és technika párhuzamos kronológiai (időrendi) rendszere. Gondolatébresztő, új összefüggéseket felfedező, magasabb szinten összegezhető tudás hordozója a könyv. Együtt mutatja be a kezdetektől a 21. századig a világ és magyar vonatkozású legfontosabb ismereteit. Párhuzamos szerkesztésével láttatja a történelem, a művészetek és a tudomány kölcsönhatásait, összefüggéseit, segíti a tények időben és térben való elhelyezését. Megvilágítja a természet- és társadalomtudományok fejlődését, a felfedezések, műszaki-technikai vívmányok hátterét; a művészeti ágak, építészet, festészet, szobrászat, zene, irodalom – stílusait, irányzatait, jeles képviselőit. Használata egyszerű. A könyv oldalain együtt jelenik meg a három témakör. A több mint 1500 illusztrációt könnyen érthető, változatos magyarázatok kísérik. Név- és tárgymutató szolgálja a kiemelt gyors, egyszerű keresést. A könyv jól használható a megszerzett ismeretek rendszerezésére, felfrissítésére és integrációjára. Minden, a világ és az ember iránt érdeklődő diák és felnőtt nagyszerű böngészést, új ismeretek lehetőségét találja meg ebben az enciklopédikus családi tudástárban.
Kiadó: Budakönyvek
ISBN: 9789638296733
Kötés: fűzött kemény papír
Méret: 210x300
Oldalak száma: 240
Csilivili Lili – Kedvenc menyasszonyi ruháim
Csilivili Lili – Kedvenc tündéreim
Csodák világa: A dinoszauruszok kora
Csodálatos világunkban egykor még dinoszauruszok barangoltak. Fedezd fel a mezozoikum korát megismerve az életüket, családjukat és történeteiket! Csodáld meg ezen elfeledett állatok megdöbbentő sokféleségét ebben a varázslatosan illusztrált könyvben.
Kiadó: Yoyo Books Hungary
ISBN: 9786155566899
Kötés: keménytáblás
Méret: 251x331
Oldalak száma: 40
Csodák világa: Az állatok birodalma
EXTRA HOSSZÚ, KIVEHETŐ POSZTERREL, MELY KELLŐEN ÉRZÉKELTETI AZ ÁLLATOK MÉRETÉT!
Csodálatos világban élünk, gyönyörű állatokkal környezetünkben. Fedezd fel őket oldalról oldalra, mindent megtudva a különböző fajokról, egyedi tulajdonságaikról és értékes élőhelyeikről! Csodáld meg az állatvilág lélegzetelállító szépségét, amelyet
a pompás illusztrációk részletesen bemutatnak!
Kiadó: Yoyo Books Hungary
ISBN: 9786156487308
Kötés: keménytáblás
Méret: 251x331
Oldalak száma: 40
Csodák világa: Az emberi test
Az emberi test maga a csoda. Fedezd fel oldalról oldalra, és tudj meg mindent a szervekről, csontokról és életszakaszokról. Hagyd, hogy rabul ejtsen a biológia szépsége, ami a könyv oldalain részletesen illusztrálva tárul a szemed elé!
Kiadó: Yoyo Books Hungary
ISBN: 9786155566905
Kötés: keménytáblás
Méret: 251x331
Oldalak száma: 40
Csodák világa: Világatlasz
EXTRA HOSSZÚ, KIVEHETŐ POSZTER, RAJTA FÖLDÜNK VALAMENNYI ORSZÁGÁVAL!
Csodálatos világban élünk, mely tele van látnivalókkal! Fedezd fel bolygónkat oldalról oldalra, és tanulj meg mindent a különböző országokról és népeikről, az ott élő állatokról és az idegen tájak földrajzi jellemzőiről! Csodáld meg otthonunk, a Föld lélegzetelállító szépségeit és sokszínűségét, amelyet a pompás illusztrációk részletesen bemutatnak!
Kiadó: Yoyo Books Hungary
ISBN: 9786156487315
Kötés: keménytáblás
Méret: 251x331
Oldalak száma: 40
Egyperces esti mesék
Rágcsi, Nyuszka, Ugri és Vacak – a kisegér, a nyuszilány, a békafiú és a kisvakond –, a négy jó barát kalandjai elevenednek meg e kedves képekkel illusztrált kötet lapjain. A gyerekek nyomon követhetik az erdei falucska, Árnyasfalva lakóinak életét. Az egyperces mesék Madzag úrról, Róka Robiról, Gólya őrmesterről, Talpas postásról és a többiekről mindig tartogatnak valami meglepetést.
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9756155566929
Kötés: keménytáblás
Méret: 215x255
Oldalak száma: 120