*Hónapról hónapra
Versek, verses mesék évszakokról, állatokról, ünnepekről, népszokásokról
A kötetben olvasható versek, verses mesék az óvodás és kisiskolás korosztály számára íródtak, ám a felnőttek számára is tartogatnak kedves, a versek nyelvén elmondható meglepetéseket az évszakok, a jeles napok, az ünnepek, a család, a szeretet, a barátság erejéről és fontosságáról. A kötet rendszeres olvasása, egy-egy vers megtanulása változatosabbá, színesebbé teheti az anyanyelvi és környezeti foglalkozásokat.
Kiadó: Novum Könyvklub
Szerző: Mentovics Éva
ISBN: 9786155581144
Kötés: ragasztott kartonált
Méret: 200x280
Oldalak száma: 96
*Iskolás leszek! – fejlesztőcsomag
A fejlesztőcsomag tartalma:
Lurkó – Viszlát ovi, vár a suli! Iskola-előkészítő program A Viszlát ovi, vár a suli! fejlesztőkönyv a Lurkó iskola-előkészítő program legújabb kötete. A könyv segíti az iskolába lépéshez szükséges ismeretek rendszerezését. A játékos feladatok megoldása segíti az eredményes felkészülést az iskolakezdésre, az ismeretek felelevenítését a nyár végén, hogy frissen, felkészülten kezdhessék el a gyermekek az első osztályt. A feladatok egy részét a gyermekek szóban oldják meg, amely során fejlődik kifejezőkészségük, gyarapodik szókincsük. Minden lap alján megtalálható a pontos utasítás, amely segíti a munkafüzet eredményes kitöltését. A feladatok változatosak, kitartást, odafigyelést igényelnek, észrevétlenül fejlesztik a gyermekeket. A színes, dekoratív illusztrációk kapcsolódnak az iskolakezdéshez, felkeltik a gyermekek érdeklődését, így szívesen oldják meg a feladatokat, ezáltal fejlődik feladattudatuk, emlékezetük, figyelmük, logikai gondolkodásuk, számolási készségük és vonalvezetésük. A feladatlapokat otthoni és óvodai felhasználásra egyaránt javasoljuk, segítségükkel örömtelivé tehetjük az iskolakezdést. Kiadó: Novum Könyvklub Kft. ISBN: 9786155029035 Kötés: ragasztott kartonált Méret: 280x200 Oldalak száma: 80 Írni tanulok Betűírást fejlesztő gyakorlatok A füzetben található képek segítségével a gyerekek játékosan gyakorolhatják a betűelemek pontos megrajzolását. A szórakoztató feladatok az írás-előkészítést és gyakorlást szolgálják. Az álló, fekvő, ferde és hullámvonalak, ívek, körök, alsó és felső hurkok megrajzolása fejleszti a kézügyességet, és megalapozza az írástanulást. Nem sikerült elsőre? Semmi gond! A letörölhető filcnek köszönhetően a gyakorlatok megismételhetőek, és a gyerekek játszva sajátítják el a betűírás alapjait. Kiadó: Novum Könyvklub Kft. ISBN: 9786156043054 Kötés: irkafűzött Méret: 216×280 Oldalak száma: 14 Számolni tanulok Számírást fejlesztő gyakorlatok A füzetben található képek segítségével a gyerekek játékosan gyakorolhatják a számjegyek pontos megrajzolását. A szórakoztató feladatok a számírás előkészítését és gyakorlását szolgálják. A számjegyek nagyobb, majd kisebb méretben való átírása fejleszti a kézügyességet, és felkészít az első osztályos matematikai feladatokra. Nem sikerült elsőre? Semmi gond! A letörölhető filcnek köszönhetően a gyakorlatok megismételhetőek, és a gyerekek játszva sajátítják el a számírás alapjait.Kiadó: Novum Könyvklub Kft. ISBN: 9786156043061 Kötés: irkafűzött Méret: 216×280 Oldalak száma: 14
Betűrajzoló Kreatív fejlesztőjáték
Tanuld meg könnyedén leírni a betűket a rajzolólapok és a filctoll segítségével!
Bevezető a betűalakítás rejtélyeibe. Először a betűelemek rajzolásával kezdd!
Rajzolj és törölj!
A betűk megismerését a lapokon található hívóképek segítik. Mondd ki a nevüket! A betűrajzoló lapokkal megtanulod leírni a kisbetűket.
Írj és törölj!
A lapok egyszerűen letörölhetők, és újra meg újra felhasználhatók.
A rajzolólapok használata közben a gyermek betűismerete egyre gazdagabb lesz. A betűk pontos és esztétikus alakítása során sikerélményben részesül.
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
Összeállította: Bozsik Rozália
Méret: 260×180
*Játékos zenebona
Mondókák, dalok, zenei játékok gyermekeknek és felnőtteknek
A kötet most megújult külsővel, változatlan tartalommal rendelhető!
A kötethez tartozó CD hanganyaga kizárólag a vásárlóink számára érhető el a weboldalunkon.
• FEJLESZTI A GYERMEK ZENEI KÉSZSÉGEIT, KÉPESSÉGEIT – a zenei játékok által természetesen, játékosan, szinte ösztönösen fejlődik a hallás, az egyensúlyérzék, a mozgás, a kézügyesség, és kialakul a zene szeretete
• KOMPLEX ZENEI ANYAGOT ÉS TÖBB MINT 200 KOTTÁT TARTALMAZ
– különböző énekes, zenés tevékenységekhez, témákhoz, eseményekhez kínál dalokat, mondókákat, zenei játékokat
• EGYEDI ÉS HIÁNYPÓTLÓ SZAKKÖNYV – családi, óvodai és iskolai környezetben egyaránt nélkülözhetetlen, gyakorlatban bevált szakmai gyűjtemény
• A GYERMEKNEVELÉS ELENGEDHETETLEN ÚTMUTATÓJA – játékkal, zenével, tánccal, mondókázással újra átélhetjük a gyermekkor legszebb élményeit, miközben a zenei nevelés fontosságát, értékeit és megvalósítását is megismerhetjük
• ÖSZTÖNZŐ HATÁSSAL VAN A FELNŐTTEKRE IS – szülőként vagy pedagógusként megtalálhatjuk a gyermekhez vezető legrövidebb utat, mely a hasznos időtöltés és az örömteli pillanatok mellett erősíti az egymáshoz való kötődést
• MŰVÉSZI ILLUSZTRÁCIÓKBAN GAZDAG – a festmények népművészeti értékeket közvetítenek, általuk megismerkedhetünk a korabeli népi eseményekkel, alkalmakkal és hagyományokkal, és a gyermek is szívesen lapozgatja
• LEGFŐBB CÉLJA A KÖZÖS JÁTÉKRA NEVELÉS – a közös játék segítségével rendkívüli módon fejleszthető a gyermek személyisége, és erősíthető a felnőtt–gyermek kapcsolat
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
Szerző: Komáromi Lajosné
ISBN:9786155029226
Kiadási év: 2012
Kötés: ragasztott kartonált
Méret: 200x280
Oldalak száma: 216
*Lurkó írás-előkészítő feladatlapok + tábla letörölhető filccel
A Lurkó írás-előkészítő feladatlapok című kötet a Lurkó iskola-előkészítő program része. Célja, hogy játékos feladatokkal fejlessze az óvodás gyermekeknél azokat a készségeket és képességeket, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az iskolában szépen tudjanak írni; megalapozza az összerendezett írásmozgást. A rajzos írás-előkészítő feladatok a négy évszakhoz kapcsolódnak. A feladatok elvégzése során a gyermek képessé válik az iránytartásra, a biztos vonalvezetésre, megerősödik a téri tájékozódási képessége, fejlődik a kéz finommotorikus mozgása, gyakorolhatja az irányokat. Fejlődik a szem–kéz koordinációja, vizuális észlelése, alak–háttér észlelése, differenciáló képessége. A feladatlapok kitöltése mellett sokat gyurmázzanak, fűzzenek gyöngyöt, játsszanak kirakós játékokkal, tépjenek papírokat, sokat rajzoljanak, hiszen ezek erősítik a kéz izmait, így eredményesebb lesz a fejlesztés.
Az írás-előkészítő feladatlapokat otthoni és óvodai felhasználásra egyaránt ajánljuk, hogy segítségével eredményesebb legyen a gyermekek felkészítése az iskolai életre. Javasoljuk mellé a Lurkó iskola-előkészítő feladatlapok 1–2. kötetének használatát is, hiszen a három gyakorlófüzet együttesen teszi lehetővé, hogy a gyermekek iskolaéretté váljanak.
+ Tábla letörölhető filccel
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
ISBN: 9786156043207
Kötés: ragasztott kartonált
Méret: 280x200
Oldalak száma: 104
*Örömnapok
Óvodás, Foglalkoztatók, Minivilág, Foglalkoztatók, Könyvek, Könyvek, Gyerekkönyvek, Szakkönyv, Óvodai szakkönyvek, Felnőtteknek szóló könyvek
Érzelmi intelligencia és a pozitív gondolkodás fejlesztése mesékkel, versekkel
Minden reggel hálásak lehetünk egy új nap eljöveteléért, ami sok mindent rejthet számunkra. Mindennap új ismeretekre, tapasztalatokra teszünk szert, a sok apró szépség, ami bennünket körülvesz, megszépíti napjainkat. Mindezek ellenére, a hétköznapokra mégis egyfajta monotónia jellemző. Közöttük csillagként tündökölnek az ÖRÖMNAPOK: a világnapok, ünnepnapok, amelyek az emberek kitüntetett, megkülönböztetett figyeleméért kiáltanak. Ezekre kell már gyerekkorban felhívni a figyelmet. Ezért született ez a könyv, amely ráhangoló mesékkel, versekkel segít megmutatni a gyerekeknek ezt az utat, illetve megfelelő érzelmi előkészítéssel átélni a várakozás időszakát, majd megélni az elérkezett ünnepet.
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
Szerzők: Lukács Elvíra
ISBN: 9786156043474
Kötés: ragasztott kartonált
Méret: 200×280
Oldalak száma: 96
*Örömvár
Óvodás, Foglalkoztatók, Minivilág, Foglalkoztatók, Könyvek, Könyvek, Gyerekkönyvek, Szakkönyv, Óvodai szakkönyvek, Felnőtteknek szóló könyvek
Érzelmi intelligencia fejlesztése mesékkel, versekkel, mondókákkal
Mindenki szeretné, legyen az szülő vagy pedagógus, hogy gyermekét minél több öröm érje. Ha öröm éri, akkor jól érzi magát, és érzelmi biztonságban van, ami alapfeltétele mindazon képességek megszerzésének, amelyekre szüksége lesz egész életében. Ajánljuk ezt a könyvet minden olyan felnőttnek, aki minőségi időt szeretne tölteni gyerekével. Használható a családban és az intézményes nevelésben egyaránt. Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségeit mutatja be óvodáskorban a meséken, verseken, mondókákon keresztül, gyermekjógával megfűszerezve, olyan játékötletekkel, amelyekben a gyermek maga is aktívan részt vehet, és közben rengeteg öröm éri.
Kiadó: Novum Könyvklub
Szerzők: Lukács Elvíra
ISBN: 9786155581847
Kötés: ragasztott kartonált
Méret: 200×280
Oldalak száma: 96
100 ablak a tudásra: A számok világa
Kisgyermekeink folyamatosan új szavakat tanulnak meg növekedésük során. Ez a könyv játékos módon segít nekik abban, hogy 100 új szót megtanulva, összekössék azokat a megfelelő tartalommal. A példák és a kihajtható ablakocskák százai újra és újra felkeltik gyermekeink érdeklődését, ébren tartják kíváncsiságukat. Tegyük vidámmá a tanulást!
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9789463041737
Kötés: keménytáblás
Méret: 210x230
Oldalak száma: 12
100 ablak a tudásra: A szavak világa
Kisgyermekeink folyamatosan új szavakat tanulnak meg növekedésük során. Ez a könyv játékos módon segít nekik abban, hogy 100 új szót megtanulva, összekössék azokat a megfelelő tartalommal. A példák és a kihajtható ablakocskák százai újra és újra felkeltik gyermekeink érdeklődését, ébren tartják kíváncsiságukat. Tegyük vidámmá a tanulást!
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9789463041713
Kötés: keménytáblás
Méret: 210x230
Oldalak száma: 12
100 ablak a tudásra: Állatvilág
Kisgyermekeink folyamatosan új szavakat tanulnak meg növekedésük során. Ez a könyv játékos módon segít nekik abban, hogy 100 új szót megtanulva, összekössék azokat a megfelelő tartalommal. A példák és a kihajtható ablakocskák százai újra és újra felkeltik gyermekeink érdeklődését, ébren tartják kíváncsiságukat. Tegyük vidámmá a tanulást!
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9789463041720
Kötés: keménytáblás
Méret: 210x230
Oldalak száma: 12
100 ablak a tudásra: Formák és színek világa
Kisgyermekeink folyamatosan új szavakat tanulnak meg növekedésük során. Ez a könyv játékos módon segít nekik abban, hogy 100 új szót megtanulva, összekössék azokat a megfelelő tartalommal. A példák és a kihajtható ablakocskák százai újra és újra felkeltik gyermekeink érdeklődését, ébren tartják kíváncsiságukat. Tegyük vidámmá a tanulást!
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9789463041744
Kötés: keménytáblás
Méret: 210x230
Oldalak száma: 12
100 bámulatos tény az állatokról
Ragassz és tanulj! Több mint 150 matricával!
Szeretnéd tudni, melyik állat a leggyorsabb? Melyik madár repül hátrafelé is? Az elefántok miért nem tudnak ugrani? Találd meg a választ a fenti és még további 97 izgalmas kérdésre ebből az adatokkal teli matricás könyvből! Ragaszd be a megfelelő, mókás tényekkel tűzdelt matricákat, hogy minél jobban megismerd az állatok csodálatos világát!
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9786155566707
Méret: 229x280
Oldalak száma: 36
100 érdekfeszítő tény az emberi testről
Ragassz és tanulj! Több mint 150 matricával!
Szeretnéd tudni, hol található a villanyozó íned? Miért piros a vérünk? Mitől büdös a puki? Találd meg a választ a fenti és még további 97 izgalmas kérdésre ebből az adatokkal teli matricás könyvből! Ragaszd be a megfelelő, mókás tényekkel tűzdelt matricákat, hogy minél jobban megismerd az emberi test felépítését!
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9786155566738
Méret: 229x280
Oldalak száma: 36