Firka manó – Helyesírás 2. + letölthető CD-melléklet
Az oktatócsomag elsősorban a 7–9 évesek számára készült, és az anyanyelvi ismeretek elmélyítését hivatott segíteni. Új utakat nyit az önálló ismeretszerzés és az önellenőrzés elsajátításához.
A csomag munkafüzetből, javítókulcsból és letölthető CD-ből áll. A megoldókulcs használatával a gyerekek saját maguk szembesülnek hibáikkal, majd egyedül javíthatják azokat. A feladatok megoldásához Firka manó teremt jókedvet versekkel és érdekes kis történetekkel.
A nyelvtani feladatokon túl a halláscsiszolók, az „okosítók” és a tollbamondások mind-mind a helyesírás fejlesztését szolgálják.
Az otthoni egyéni gyakorlás mellett a kiadvány anyaga bármely anyanyelvi órába beépíthető, igénybe vehető házi, illetve szorgalmi feladatként.
Tanórai tevékenységnél kiválóan használható tehetséggondozásra, vagy egy későbbi időszakban felzárkóztatásra. Ezen kívül alkalmas lehet az új nyelvtani anyag motivációjaként az érdeklődés felkeltésére is.
Az oktatócsomaghoz tartozó CD anyaga megtalálható az Ingyenes tartalmak menüpont alatt!
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
Szerkesztő: Baloghné Hegedűs Magdolna, Tóthné Béres Valéria
ISBN: 9786155029134
Kötés: spirál
Méret: 165x235
Oldalak száma: 160
Firka manó – Helyesírás 3. + letölthető CD-melléklet
Az oktatócsomag elsősorban a 9–10 évesek számára készült, és az anyanyelvi ismeretek elmélyítését hivatott segíteni. Új utakat nyit az önálló ismeretszerzés és az önellenőrzés elsajátításához.
A csomag munkafüzetből, javítókulcsból és letölthető CD-ből áll. A megoldókulcs használatával a gyerekek saját maguk szembesülnek hibáikkal, majd egyedül javíthatják azokat. A feladatok megoldásához Firka manó teremt jókedvet versekkel és érdekes kis történetekkel.
A nyelvtani feladatokon túl a halláscsiszolók, az „okosítók” és a tollbamondások mind-mind a helyesírás fejlesztését szolgálják.
Az otthoni egyéni gyakorlás mellett a kiadvány anyaga bármely anyanyelvi órába beépíthető, igénybe vehető házi, illetve szorgalmi feladatként.
Tanórai tevékenységnél kiválóan használható tehetséggondozásra, vagy egy későbbi időszakban felzárkóztatásra. Ezen kívül alkalmas lehet az új nyelvtani anyag motivációjaként az érdeklődés felkeltésére is.
Az oktatócsomaghoz tartozó CD anyaga megtalálható az Ingyenes tartalmak menüpont alatt!
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
Szerkesztő: Baloghné Hegedűs Magdolna, Tóthné Béres Valéria
ISBN: 9786155349737
Kötés: spirál
Méret: 165x235
Oldalak száma: 160
Firka manó – Számolás 1. + letölthető CD-melléklet
A 6–8 éves korosztály számára készült oktatócsomag a fejben való számoláshoz és a matematikai feladatok gyakorlásához nyújt hasznos segítséget, és a megszokottól eltérő módon, szórakoztatva fejleszti a matematikai képességet. A feladatokat a tanító néni mondja el, Firka manó pedig végigvezeti a gyerekeket Számországban, Számutcában, mindezt meséivel, történeteivel átszőve.
A programcsomag feladatai felébresztik és fenntartják a gyermekben a matematika iránti érdeklődést. Megtanul összpontosítani, összehasonlítást tenni, megkülönböztetni és megoldást keresni. Megérti az alapvető matematikai fogalmakat, elsajátítja a számok jelölését, és képes lesz megnevezni az alapvető mértani formákat is. A könyv és a hozzá tartozó CD vidám hangulatot teremt, játékosan, kedvesen dicsérve sarkallja a gyerekeket a legjobb eredmény elérésére.
Az oktatócsomaghoz tartozó CD anyaga megtalálható az Ingyenes tartalmak menüpont alatt!
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
Szerkesztő: Baloghné Hegedűs Magdolna, Tóthné Béres Valéria
ISBN: 9786155349744
Kötés: spirál
Méret: 165x235
Oldalak száma: 160
Firka manó – Számolás 2. + letölthető CD-melléklet
A 7–9 éves korosztály számára készült oktatócsomag a matematikai ismeretek elmélyítéséhez nyújt hasznos segítséget. Feladatai szórakoztatva fejlesztik a matematikai és logikai készséget.
A csomag munkafüzetből, javítókulcsból és letölthető CD-ből áll. A megoldókulcs használatával a gyerekek saját maguk szembesülnek hibáikkal, majd egyedül javíthatják azokat. A CD-n egy tanító néni segíti a tanulást, Firka manó pedig érdekes történeteivel hangulatot teremt, jókedvet biztosít a feladatok megoldásához.
A programcsomag feladatai felébresztik és fenntartják a gyermekben a matematika iránti érdeklődést. Megtanul összpontosítani, összehasonlítást tenni, megkülönböztetni és megoldást keresni. Megérti az alapvető matematikai és geometriai fogalmakat, gyakorolja a számtani műveleteket, mértékegységeket. A könyv és a hozzá tartozó hanganyag vidám hangulatot teremt, játékosan, kedvesen dicsérve sarkallja a gyerekeket a legjobb eredmény elérésére.
Az oktatócsomaghoz tartozó CD anyaga megtalálható az Ingyenes tartalmak menüpont alatt!
Kiadó: Novum Könyvklub Kft.
Szerkesztő: Baloghné Hegedűs Magdolna, Tóthné Béres Valéria
ISBN: 9786155029134
Kötés: spirál
Méret: 165x235
Oldalak száma: 160
Fürkésző 1.
Környezetismereti foglalkoztató
A foglalkoztató játékosan, szinte észrevétlenül alakítja ki a gyerekekben a környezettudatosságot. A feladatok célja, hogy a gyerekek egyre tudatosabban figyeljenek önmagukra, a természetre és a környezetükre.
Kiadó: Novum Könyvklub
Szerző: Bozsik Rozália
ISBN: 97686155029977
Kötés: írkafűzött
Méret: 200x280
Oldalak száma: 48
Fürkésző 2.
Környezetismereti foglalkoztató
Változó világunkban egyre jobban felértékelődik a természet és a lakókörnyezet
védelme, tisztaságának megóvása. A füzet segít abban, hogy a második
osztályosok tudatosan figyeljenek önmagukra, a természetre és a környezetükre.
A füzet használói olyan ismereteket is kifürkészhetnek, amelyeket az iskolai tankönyvek
nem tartalmaznak, így ismereteik bővülnek, gyarapodik tudásuk. Önállóan és
csoportosan végezhető projektekben oldják meg a feladatokat. A foglalkoztatóban
javasolt gyűjteményeket külön lapokra is elkészíthetik, így könnyebben felidézhetőek
számukra az elsajátított ismeretek. A foglalkoztató játékosan, észrevétlenül
alakítja ki a gyermekben a környezettudatosságot.
Kiadó: Novum Könyvklub
Szerző: Bozsik Rozália
ISBN: 9786155029684
Kötés: írkafűzött
Méret: 200x280
Oldalak száma: 48
Fürkésző 3.
Környezetismereti foglalkoztató
Változó világunkban egyre jobban felértékelődik a természet és a lakókörnyezet védelme, tisztaságának megóvása. A környezetismeret foglalkoztató célja, hogy a gyerekekkel is megismertesse a legfontosabb természeti értékeket. A füzet használói olyan ismereteket is kifürkészhetnek, amelyeket az iskolai tankönyvek nem tartalmaznak.
Kiadó: Novum Könyvklub
Szerző: Bozsik Rozália
ISBN: 9786155029691
Kötés: irkafűzött
Méret: 200x280
Oldalak száma: 48
Fürkésző 4.
Környezetismereti foglalkoztató
A füzet segít abban, hogy a negyedik osztályosok tudatosan figyeljenek önmagukra, a természetre és a környezetükre. Önállóan és csoportosan végezhető projektekben oldják meg a feladatokat. A foglalkoztató játékosan, észrevétlenül alakítja ki a gyermekben a környezettudatosságot.
Kiadó: Novum Könyvklub
Szerző: Bozsik Rozália
ISBN: 9786155029707
Kötés: írkafűzött
Méret: 200x280
Oldalak száma: 48
Hangról hangra, betűről betűre!
Beszédfejlesztő mondókák, versek, nyelvtörők szótagolva is!
A Hangról hangra, betűről betűre! című kötet mondókái, versei, nyelvtörői az óvodás és kisiskoláskorú gyermekek beszédhangfejlesztését segítik. A szerző, Mentovics Éva kiemelt hangsúlyt helyezett arra, hogy a beszédhangok fejlesztéséhez, rögzítéséhez, automatizálásához és a nyelvügyesítéshez is szülessenek versek, mondókák és nyelvtörők. A kötetben szereplő anyag – a logopédiai gyakorlatokban elfogadott hangcsoportok szerint csoportosítva – a beszédhangok helyes ejtéséhez nyújt segítséget.
Kiadó: Novum Könyvklub
ISBN: 9786155581649
Kötés: puhatáblás
Méret: 200x280
Oldalak száma: 96
Hercegnők – Öltöztess fel divatos matricákkal!
Öltöztesd fel hercegnődet tetőtől talpig, vagyis koronától cipellőig!
A nyolc oldalnyi, matricákat tartalmazó gardróbmelléklet segítségével könnyedén keverheted a mesés ruhákat, kombinálhatod a hercegnői kiegészítőket, pont úgy, ahogy a kedved diktálja.
Ez a matricás album számtalan önfeledt órát tartogat a kis divattervezők számára.
Kezdődjön hát az előkelő bál!
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9786156487063
Méret: 210x296
Oldalak száma: 24 + 8
Hercegnők öltöztető szett: Boutique divat
Öltöztesd fel a modelljeidet gyönyörű ruhákba!
Az öltöztető készlet segítségével te diktálhatod a divatot. A barkácslapok, sablonok, matricák és tervezőoldalak felhasználásával káprázatos és egyedi kreációkat készíthetsz.
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9789492149244
Kötés: írkafűzött
Méret: 225x240
Oldalak száma: 16+melléklet
Hercegnők öltöztető szett: Fantasy divat
Öltöztesd fel a modelljeidet gyönyörű ruhákba!
Az öltöztető készlet segítségével te diktálhatod a divatot. A barkácslapok, sablonok, matricák és tervezőoldalak felhasználásával káprázatos és egyedi kreációkat készíthetsz.
Kiadó: Yoyo Books
ISBN: 9492149268
Kötés: írkafűzött
Méret: 225x240
Oldalak száma: 16+melléklet